2.rész

" Hallgat a sötét fekete éjjel, cseppen a vér iszonyú nagy kéjjel, sikít a csend, gyilkol a pillanat, egy penge... nekem csak ez maradt."

A teraszon ültem, és kortyoltam a reggeli, vagyis pontosabban a már déli kávémat. Dupla adagot kértem, és kettőt, hiszen nem voltam egyedül. Ahogy a hamutál felé nyúltam, hogy lepöcköljem a cigit, a karomon lévő karmolásra néztem. Ez még megmarad pár napig, de büszke voltam rá. Tőle van. Benéztem a szobába, ő még aludt, a fehér lepedő alól csak a hosszú haj lógott ki. Gyorsan kiittam a kávémat, elnyomtam a cigit, és bebújtam mellé. Nem nyitotta ki a szemét, de hozzám bújt, és átkarolt.

-Hol voltál?-kérdezte halkan, és puszilgatni kezdte a nyakamat.

-A teraszon voltam, megittam a kávémat. Hoztam Neked is egy jó erőset.

-Hmm édes vagy

A kezem öntudatlanul indult el a testén, végig a karján felfelé, majd le a melléig. Elhúzta az arcát, és kinyitotta a szemét. Azokat a szép szemeket, és egyenesen az én szemembe nézett. A lábával finoman hozzámért, és tolni kezdte, amiből tudtam mit is akar. Felemelkedtem, de csak addig ameddig ölébe nem feküdtem.  Kezével arcomat simogatta, mutatóujjával körbesimította az ajkaimat, majd beledugta finoman a számba, másik kezével a hátamat simogatta, én lehajoltam hozzá és hosszan megcsókoltam.  Ki tudja meddig feküdtünk így, és szeretkeztünk. Annyira jó volt újra vele lenni, érezni, az illatát, ahogy kéri, hogy bújjak oda hozzá a melléhez, közben ő belefúrja az arcát a hajamba és cirógatja a tarkómat. Volt, amikor egyáltalán nem szerettem, sőt rühelltem, hogy ott matat, meg mit élvez abban, hogy a mellén fekszem, és a hajamat szagolja. De aztán amikor már nem volt, és csak a hideg üres ágy nézett vissza rám a sötét csillagos éjszakával. Vagy, amikor vele voltam.. mármint nem Evelle-el, hanem Cherinnel. Cherin egészen más volt. Ő nem szerette, ha hozzá bújok, csakis ő bújhatott hozzám, azt sem szerette, ha beletúrtam a hajába. Egyáltalán nem mondom,  hogy vele semmi sem volt jó. Hiszen tökéletes teste volt, napbarnított bőre, ébenfekete szeme és haja.  Álom nő volt, minden tekintetben. És szerettem. Talán még most is. Mégis van valami különbség kettőjük között, ami miatt most Evelle-el akarok lenni. Azt hiszem kezdem megérteni. Talán az, hogy kit szeretek, és ki az, aki nélkül nem tudok élni. Sokan mondták nekem, hogy az életed szinte bárkivel le tudod élni. Aki van olyan kiváltságos, hogy ki is mondja, hogy igen, veled akarok élni, életem végéig, az már valóban tud valamit. De mégis kezdem  megérteni,  hogy miért mondták oly sokan, hogy aki nélkül nem tudsz élni… az jelenthet számodra mindent. Szerencsés vagyok, hogy most újra velem van. A telefon csörgése riasztott fel minket, muszáj volt vagy sem, de fel kellett vennem.  Nem tetszését fejezte ki, és hangosan morogva kelt ki az ágyból, miközben én telefonáltam. De hát mit volt mit tenni, ha hív a kötelesség, akkor menni kell. Elviselte még ha néha hisztisen is, hogy sokat vagyok távol, nem beszéltem a magánéletemről.  Amikor megláttam ki van a kijelzőn megdobbant  a szívem.  Cherin volt az. Gyorsan pattantam fel, és talán túl gyorsan is mentem ki a teraszra, mert ez gyanúra adott okot. És így is volt, Evelle rögtön vissza nézett, én pedig az első nevet tátogtam neki, ami eszembe jutott : Georg. Nyugtázta, majd vissza ment a fürdőbe mosakodni.  Cherin elmondta, hogy találkozni akar velem, beszélgetni semmi egyebet. Legutóbb is ebből volt a gond…